Angyali Harcos
7. fejezet
Az illatok csak úgy kavarogtak bennem, ódon régiség szag,
friss selyem, és izzadság szag. Fel
ülök, már nem hasogat semmim sem. Mindenem épségben, senki nem harapott belém.
# Csak akkor tehetnék, ha ébren vagy. Alvás
közben szégyen egy társunk véréből inni…
- Kösz, az infót! - feleltem gondolatban a másik
tudatomnak. Ettől mihamarabb meg kell szabadulnom. Az ziher, mert egy testben
két tudat nem élhet meg, egyszerre.
- Elárulnád, hogy hol
vagyunk? – körbe néztem a szobában, egyetlen egy ablak sem volt benne,
viszont annál kényelmesebb volt. Az ágyamat vetem szemügyre, hatalmas, legalább
akkora mint az otthoni. Ez a szoba a
többivel ellentétben a minimál berendezésre törekedett, egyszerű színek,
fekete, fehér és barna, fekete az
ágykeretem a televízió és a bőr kanapék és fotelek amelyek az ágytól jóval
messzebb foglaltak helyet. Úgy tűnt, akár még társaságot is fogadhatok, a
foteleknél egy üvegdohányzó asztal foglalt még helyet. Vele szemben a falon a
tévé, innen is jól rá lehet látni. Nyújtózkodni kezdtem, az izzadság szag
belőlem jött. Fintorogva keltem fel az ágyból, körbe jártam a szobát, sehol nem
találtam semmit, kivéve néhány mini kamerát.
- Ezek, még magukat is így figyelik? – töprengve
vakartam meg a bordáimat, majd megfordultam, két ajtó volt, elindultam az egyik
irányába. Zárva.
# Csak azoknak van kamera, akik újak. Tudom, voltam én is itt egy
darabig. – felelte Solomon foghegről. Hirtelen, megmordult a gyomrom, fájdalmasan
gondoltam egy tartalmas villás reggelire.
- Tudod, eddig nem
gondolkodtam el a táplálkozási szokásaitokon… Esztek, ti egyáltalán valami…
Normálisat a véren kívül is? Tudod, mire gondolok… Gyros és ehhez hasonlók… - fájdalmas fintorral dőltem hátra az ágyon és támasztottam meg a tenyeremmel a tarkómnak
a párnát. Most, hogy a szoba feltérképezése után jutott időm magamra is és a
gondolataimat is csak én birtokoltam, mert úgy tűnt Solomon, valamiért befogja,
észrevettem, hogy a cipőmet levették rólam, a nadrágomat levették rólam, ahogy
a vértől mocskos póló sem volt már rajtam.
Töprengésemet egy kopogás szakította félbe, nem válaszoltam,
az alak azonnal be is lépett, miután elfordította a kulcsot a zárban a kinti
őrök egyike.
- Minek kopogsz? – hallottam az öblös férfihangot.
- Megszokás! – jött a parázs, női hang.
Félig lehunyt szempilláim alól figyeltem a szobába lépő
alakot, vékony, elég alacsony, százhatvan centi körüli, vörös hajú nő, bőr
nadrág, magas sarkú szintén bőr csizma, amely térdig ért, fűző, és egy blúz,
amely a fűző felső részéből jött ki. Akár egy különös góth-nak is elmenne, de a
kihívó, meggyvörös ajakrúzs megcáfolta a gondolataimat, a haját kiengedve
hordta, hullámos loknik meg ruganyosan lengtek minden mozdulatára. A csípőjét
sem felejtette elriszálni, behunytam a pilláimat és, ekkor egy gyöngyöző kacaj
szállt fel a nő ajkáról.
- Te, aztán nem vagy semmi! Azt hittem, hogy még javában alszol,
mire visszaérek. – várt egy kicsit, de mivel nem szóltam, folytatta. – A nevem,
Rica, igazából, Erika, de ez így sokkal jobban tetszik. Benned kit tisztelhetek, magyarok bikája? –
oda húzott az ágy széléhez egy széket és fordított lovagló ülésben rá
helyezkedett, a kezében tartott szatyrokat pedig még előtte letette a dohányzó
asztalra. Unottan emeltem rá a
tekintetemet, engem figyelt, leplezetlenül mért végig, a boxer alsómnál pedig
elidőzve.
- Erik. – válaszoltam.
Majd újra a plafont tüntettem ki a figyelmemmel.
- Majd, megszokod. Először nehéz lesz, de majd idővel
megszokod. – egy fintor kíséretében ismét rápillantottam.
- Úgy beszélsz, mintha tudnád, mi az, amikor erőszakkal
megbecstelenítenek, aztán el is tipornak… Mire felébredsz, az egész világ
kifordult a sarkából és te csak nézel, azt se tudod, hogy hol vagy…
- Nem ismersz! – a kedélyes hangja pillanatokon belül olyan
hűs lett, mint az északi sark fagyott levegője. – Indulj fürdeni, aztán
megkezdődik a gyakorlatod. – értetlenkedve meredtem rá.
- Minek az? Tegyetek ki a napra, aztán majd elporladok… -
feleltem unottan. Továbbra se mozdultam, a gyöngyöző kacaja ismét
megdöbbentett.
- Butus vagy, minket nem
érhet ilyen megtiszteltetés… Csak egy angyal, fajtánk béli vagy, ahogy az
emberek hívják, mitikus lények képesek erre. – korholt meg szinte anyai
szeretettel. – Egyébkén az a nő, a helyi
vámpír kolónia Úrnője. Felbosszantottad, ugyanakkor megaláztad, hogy nem ittál
akkor a véréből, mikor ott, mindannyiunk előtt térdre kényszerítetted. –
töprengő hangra váltott- Légy vele óvatos!
- Miért vagy ilyen… - kerestem a szavakat, miközben kutatóan
pillantottam rá.
- Kedves? - én bólintottam, majd felkeltem és elindultam a
másik ajtó irányába, amely vélhetőleg nyitva is volt. Egy hatalmas
fürdőhelyiségben találtam magamat, itt legalább volt ablak. A plafonban spot
lámpák gyúltak meg, ahogy feloltottam azt, gránitból volt minden borítva. A
padló, a mennyezet, a mosdótál és még a csap is fekete anyaggal volt bevonva. A
sarokban egy méretes sarokkád foglalt helyet a mellettem levő oldalon egy
hosszú zuhanykabin, amelynek elhúzható ajtaja most nyitva volt. Beljebb léptem,
hallottam, hogy a nő is jön velem.
- Hmm… ez? Nagyon fájt? – az ujjai lágy simítását éreztem a
hátamon, éreztem, ahogyan körbe rajzolja, egy hatalmas tükör felé pillantottam,
félig oda fordultam háttal neki és úgy pillantottam vissza a tükörképemre, nem
panaszkodhattam, tényleg jól sikerült az átváltozás. Majdnem úgy festettem,
mint az eredeti testemben.
- Igen. – egy a derekamtól kiinduló fekete, majd hullámzó
olajos színben csillogó tetoválással néztem szembe. Figyelmeztetés, egy másik angyalnak, jel,
hogy ne öljön meg, egy vagyok közüle. Angyal nyelven íródott. – De nem volt, ilyen… intenzív, úgy értem…
Nem hullámzott… meg ilyenek… amikor elkészült… Egyszerű fekete volt… - feleltem
a nőnek.
- Nos, mivel megváltoztál… így néhány képességed, külső és
belső tulajdonságod is másabb lett… - felelte, még mindig megbabonázva, bámulva
a hátamat.
- Fürödhetnék? – kérdeztem tőle. Miközben vártam, hogy
magamra hagyjon.
- Persze, tessék. – azzal az egyik fiókból előhúzott egy
tusfürdőt, valamint a törölközőt is.
Jól eső érzéssel álltam be a zuhany alá és tekertem el a
hőfok szabályzós csaptelepet, hogy aztán megnyomva a gombot a kellő
hőmérsékletű víz zubogjon le rám.
Hallottam, ahogy Rica becsukta maga után az ajtót és távozik. Alaposan
megmostam magamat, a fejemet dörzsöltem, amikor ismét ajtónyitódást hallottam.
- Rica! Egyedül is megy, elhiszem, hogy kíváncsi vagy a
tetoválásra, de azt a fürdőn kívül is megmutathatom! - feleltem foghegyről, aztán egy csiklandós
érzést éreztem szintén a hátamon a tetoválásomon. Beleborzongtam.
- Oh, hát Rica még ezt is hamarabb látta, mint én?! –
suttogta mérgesen a női hang. – Mióta vagytok ilyen jóban, hogy a hátadat
mutogatod neki?! – kérdezte tőlem az ismerős hang. – Majd adok én neked, ilyen
jóban lenni… másokkal is! – vicsorogta és hirtelen lefogta a karjaimat, döbbent
nyögés szakadt fel a torkomból.
- Eressz el te szuka! – hörögtem, miközben neki nyomott
erőteljesen a zuhanyzó ablakának. – Te, őrült vagy! – kaptam a szabad kezemmel
a nyakához, és úgy emeltem szemmagasságba magamhoz. Nem tagadom, jól bírta és még
csak el se fintorodott. Helyette egy önelégült mosoly kíséretében vájta szabad
kezének körmét az egyik artériájába, majd onnan az én férfiasságomra, ami
valljuk be egyáltalán nem szuperált és nem is bántam.
#Szedd össze magad! Ne
veszítsd el a fejed, az a célja, az újszülötteknek, nagy a vér iránti vágyuk,
de másképp is ki lehet elégíteni azt.
Amúgy szoktunk kajálni, normális ételt is. Kedvtelésből, de mindent
lebont a szervezetünk és semmi sem távozik ki belőlünk.
- Valóban? Ez
borzasztó. – éreztem, ahogyan elönti az orromat a forró vér selymes illata.
A nő, ki egykor az ausztriai császárság leg barátságosabb személye volt,
meztelenül várta, hogy cselekedjek. Ujjai határozottan becézték a lábam közti
forróságot. Éreztem, ahogyan a szemfogam
megnyúlik és idegesen szántottam végig rajtuk a nyelvemmel.
- Felidegesítettelek? – rebegte a nő alig hallhatóan.
- Un-do-ríí – tó- vagy! – tagoltam a képébe a szavakat,
vadul fordítottam a gránitfallal szembe és markoltam meg a tarkójánál fogva a
haját, úgy tartottam, hogy ne kerüljön a szája semmimhez sem közel. A szabad kezemmel durván markoltam meg a nő
derekát és készültem a leg-leg visszataszítóbb dologra. Vámpírral együtt lenni,
ez egy olyan angyal számára, mint nekem, aki gyűlöli és megveti őket, szörnyű
bűnnek érződött. Fájdalmasan haraptam
bele az alsó ajkamban, éreztem, hogy kiserken a vérem, ez kijózanított,
haboztam. Elborította a vér az agyamat. Lehunytam a szememet és kész voltam…
arra!
- Kedvesem, szégyellhetnéd magadat! – jött a dühös vádló hang
mögülem, ezzel egy időben a nő megmerevedett a karjaim között. – Egy újonccal
így játszani. Visszaélsz a helyzetével. Egy üveg nyitódását hallottam mögülem,
megcsapott a vér friss illata, megmordult a gyomrom ismét, bár nem enyhítettem
a nőt tartó kezeimen, az alak felé fordultam, ott állt mögöttem, a szőke vámpír
mester és egy palackos vért tartott az orrom elé. A víz, már rég nem folyt ránk, valaki
elállította. Figyeltem a férfit, majd az üveget felém nyújtotta , elengedtem a
nő csípőjét és az italért nyúltam. Még erősebben szorítottam a haját, nem
számított , hogy még meg is téphetem a kezeim között tartott alakot. Elvettem a
palackot és egy húzásra lenyeltem a vörös folyadékot. Döbbenten meredtem magam
elé, mire végre magam elé vezettem a vámpír nőt.
A szőke hajú férfi érdeklődve pillantott végig rajtam, várt
valamire, nehézkesen elengedtem a nőt és a férfire pillantottam kérdőn.
- Nagyszerű, most, hogy ezen is túl vagyunk, Rica nemsokára
jön és levisz téged az edző terembe.
- Syssy te takarodj, a szobádba ki ne merd tenni onnan a
lábadat és a szolgádat is tartsd magad mellett.
A másikat viszont kiviheti sétálni, ha igényli! – parancsolta a férfi és
aztán felém fordult, a pucér és megalázott nő, sebesen távozott a helyiségből.
- A nevem, Báthory, de szólíts Howell-nek. – mutatkozott be
az előttem álló és elindult kifelé. Én, még maradtam néhány percig, az üveget
még mindig a kezemben szorongattam, majd kilépve a zuhanyzóból a mosdótál
szélére tettem és magam köré tekertem egy törülközőt.
- Erik. – feleltem a már amúgy is nyilván valót, hiszen ő
hallotta első kézből. A férfi előttem lépkedett és egy bólintással jelezte,
hogy érti.
- Nagyon vigyázz az én Syssymmel, tudod, veszélyes egy
újoncnak egy időssel összeszűrni a levet. Idejekorán. Ezért sem engedhetem őt a
közeledbe. Tudnod kell, hogy ezen túl mindig próbálkozni fog, most először
kerekedtek felül rajta, rajtam kívül és ez még jobban idegesíti a kelleténél.
Kihívást lát benned. – elhallgatott, én
megálltam a szobában, a szatyrokból valaki ki pakolt és néhány ruha került elő,
az én méretemben, farmernadrág, ing, póló, zokni, cipő, boxer, és egy
napszemüveg. Tovább pillantottam a kupacon, egy pulóver és egy baseball sapka
is oda volt pakolva. - Rica, mindjárt
itt lesz, átvisz az edző komplexumba.
A férfi máris a kilincsért nyúlt.
- Mindenkivel ezt csinálják, rögtön a közepébe vágnak? –
kérdezem tőle.
- Persze, hogy elvegyük a gondolataikat arról, hogy mivé
lettek. – azzal be is záródott a férfi mögött az ajtó, én pedig elkezdtem
öltözködni. Nekem itt most nyomoznom kéne;-
emlékeztettem magamat, gondolatban. Az már világos volt, hogy nem lesz
egyszerű. Mérgesen kaptam magamra a boxert, még épp időben, Rica lépett be az
ajtón.
- Látom, megúsztad a dolgot… Amint kiküldött a nő, én egyből
Báthoryhoz mentem szólni. – az orrom alatt morogtam, miközben a nadrágot és a
zoknit is magamra húztam, az atléta maradt utoljára.
- Indulhatunk! – feleltem.
- Még, nem vedd magadhoz a pulóvert és a sapkát meg a
szemüveget is, szükséged lesz rájuk.
Eleinte érzékenyebben reagálsz a napfényre, de idővel megszokod. – felelte a nő
- Nagyszerű, sálat nem akarsz a nyakamba varrni, nyár
közepén? – morogtam magamban. Fájdalmas
sóhajjal vettem tudomásul, hogy ez sokáig fog tartani, a beépülés és keresés.
Pár perc múlva teljes
felszerelésben álltam a szobám ajtaja előtt és kiléptünk rajta mind a ketten.
Elindultunk a folyosókon, jó néhány sarkot megjegyeztem mire a fogadó térbe érkeztünk, odalent megálltunk,
kis várakozás után, még négy közel
hozzám hasonló magasságú és felépítésű vámpír férfi állt meg előttem. Én, a kapucnis pulcsit a
vállam felett átvetve tartottam, a szemüvegem betűzve a pólóm nyakába, ez a
négy HáVéCsé* pedig körbe vett, mint ahogy a nagy vadak szokták a kis egeret,
mind kommandós fekete nadrágban és egyen izompólóban feszített. Úgy feszengtek előttem, mintha muszáj volna.
Barátságtalanul mértek végig, én, magabiztosan és egyenes háttal álltam. Az egyik cöccentett mire a szemem sarkából
felé pillantottam. Ebben a pillanatban hátra léptem és a fejemet hátra
döntöttem, éreztem, ahogy a levegő mozog körülöttem, egy ütés az arcomat érte
volna, másik a hátra hajtott homlokomat, a hátul állótól, elengedtem a
pulóveremet és miközben lementem hídba, orrba rúgtam az előttem állót, a
mögöttem állót pedig páros lábbal rúgtam arrébb. A napszemüvegem a pulóveremre
esett, én pedig a földön guggolva pillantottam fel a másik kettőre.
- Jók a reflexeid, a nevem Drashzel. – nyújtotta felém a
barna hajú a kezét. Gyanakodva fogadtam el, de nem láttam a tekintetében semmi
ártó szándékot így elfogadtam a felsegítésre irányuló segítséget.
- Erik. – egyenesedtem fel.
- Gratulálok a két újoncomat leszerelted. – áthatóan végig mért. - de ne hidd azt, hogy
ilyen könnyen fog menni, elsőre talán testőrnek mondanálak, de az is lehet,
hogy harcos leszel az egyik különítménybe.
De, jó vagy céltábla, vagy egy ilyen egyenruhás köcsög, mint
a négy ember… Ez is jobb, mint a semmi.
Gondterhelten ráncoltam össze a homlokomat, majd a két feltápászkodó
alak felé pillantottam, azok fogvicsorgatva egyszerre készültek nekem rontani.
- Elég legyen! Indulás! – meghallottam Rica hangját és a két
férfi meghunyászkodva álltak meg, bár láttam, hogy a tekintetükben forr a
gyűlölet. Én, a náluk is sokkal
fiatalabb két mozdulattal megszégyenítettem őket és néhány könnyebb mozdulattal
erősebb rúgásokat vittem be, nekik,
akiknek esélye sem volt.
Felemeltem a pulóveremet és a napszemüvegemet, elindultam
Rica után, először árnyékban haladtunk a
hátsó udvaron mehettünk, de amint kiértem a napra, fájdalmasan felszisszentem,
a szemem szúrt és könnyezett, azonnal a napszemüvegemért nyúltam és felvettem.
Hallottam, hogy a mögöttem jövők jót röhögnek rajtam. Morogva törölgettem a pulóverembe az arcomat.
Sóhajtva pillantottam az égre, és átkoztam magam, hogy ilyen rohadt ötlethez
kellett folyamodnom.
- Úgy örülök, hogy kijöhettem végre, odabent olyan
fullasztó! – hallottam meg egy női hangot, messze előttünk volt a hang gazdája,
innen nem láttam rá, de vidám és dallamos hangja kitűnt a sok mogorva itt
lakóétól.
- Ha nem veszed fel a pulóvert, úgy fogsz járni, mint a
szemeddel. – hallottam Rica hangját.
Kelletlenül de átgyömöszöltem a fejemet rajta, majd úgy haladtam ,
miközben hátul is és elől is lehúztam.
Belül már a fogamat csikorgattam.
Jómagam még sosem csinált ilyet, de már volt rá példa, mások néhányan
ilyenhez folyamodtak. De hamar megkapták ami nekik kellett, mert ugyan úgy
néztek ki mint az elkapott vámpír, én?! Egy vadidegen voltam a számukra. Észre sem vettem, hogy már jó ideje egy helyben
állok, és a földet bámulom, a kezeim a tarkómat masszírozzák. A lépések is
elhaltak mellettem. Letérdeltem, hogy
bekössem a cipőfűzőmet, éreztem, hogy mind az öten engem figyelnek, továbbra is
a gondolataimba mélyedtem.
- A… és a… korábbi… életem? – suttogtam halkan magam elé.
Felálltam miközben végigsimítottam az ajkamon és csöndben meredtem magam elé.
Ha már itt ragadtam, el kell játszanom, hogy most én, egy vámpír vagyok. Céltalanul elindultam a sövény labirintus
bejárata felé.
- Hagyjátok, de kövessétek. – hallottam Rica hangját. – Előbb
utóbb túl kell esnie ezen. – én csak
mentem és a szemüveg mögött néztem végig a magas bokrokon, a zsebembe
süllyesztettem a kezemet és mentem. Egy
gyöngyöző kacajt követtem, éreztem, hogy nem vámpír volt, hanem inkább sokkalta
emberibb. Felkeltette a kíváncsiságomat, hogy kik lehetnek még a birtokon. Az új erőmet kezdtem próbálgatni, apró
narancssárga tűzgömböt egyensúlyoztam a tenyeremen és figyeltem a lángokat,
átdobáltam az egyik kezemből a másikat. Készítettem még két gömböt és elkezdtem
a levegőben dobálni, mint a zsonglőrök.
Megálltam és csak a tűzlabdákat figyeltem, ahogy dobálom a
levegőben.
- Odanééézz! – és a másik pillanatban már a földön feküdtem,
fájt a tarkóm, a hátam és a derekam.
- Azt hiszem… - kezdtem bele a mondandómba. Ám, az a kívánatos nyak, ami a szemeim
közelébe került belém forrasztotta a további mondandómat az orromat betöltötte az
illata és a nyál is összefutott a számba. Láttam, ahogy az artériája lüktet és
hívogat.
- Hányszor mondjam még, hogy nem szabadna elrohannod, különösen,
most… - az a sötételf volt, aki a „Nagysád’os” asszony lakosztályában is
testőrködött. Sátánian elvigyorodtam és
belemarkoltam a nő tarkójába. A bosszú vezérelt, na meg a fájdalom, amit a nő
okozott. A szemfogaim megnyúltak és
harapásra nyitottam a számat.
Ordítottam, mint egy kisgyermek. De már nem fogtam a nő
haját, hanem dühösen vicsorogtam tehetetlenül a négy kar fogságában. Eltörték a
karomat, aztán behúztak egyet, azt hiszem ráharaptam a nyelvemre is, onnét az a
fémes érzés.
- Vidd innen, azonnal. Felelőtlenség ilyenkor kihozni, amikor
egy újoncot szoktatunk! – dorgálta meg Rica a holtra vált elfet. Amaz, csak
bólintott. Én fújtatva elterültem a földön. A szemüvegem félre csúszott és fájdalmas
fintorral állapítottam meg, hogy ez nem lesz sétagalopp.
*HÁVé Csé: Helyi vagány csávó.
Green Arrow
Most, hogy kellően megzavartalak titeket a sportág nagyjából bemutatásával, következzen végre maga a sorozat.
